Sziasztoooook! :)
Bocsi, hogy ilyen sokáig húztam az időt :S Nem tudom, mennyire emlékeztek az előző részből, sőt, azt sem tudom, egyáltalán nézi-e még valaki az oldalt xD
Na de én most hoztam a zárófejezetet :) A következő történetek mások lesznek, de a jégbe zárva 3. része is hamarosan jönni fog, éééés valószínűleg augusztusban sűrűbben lesz rész mint mostanában :)
És megint megjegyezném, hogy aki hatalmas vágyat érez, hogy belépjen az fb-s twc-s csoportba, az tegye meg :P Aki meg nem... az is xD

Az olvasáshoz klikkelj a címre :))

Fuldokolva ült fel pár perc múlva. A szíve még mindig a torkában dobogott. Fogalma sem volt, hogy mihez kezdjen. Hiányzott neki Tom. Rettentően. Meg kell őt találnia.

És a tünet… Mikor fog a következő tünet jelentkezni?

A következő, ami valószínűleg az utolsó is lesz egyben. És ha jön, akkor senki sem tud majd rajta segíteni. De úgy gondolta, hogy ha Tom nélkül kell élnie ezek után… talán nem is baj.

Nem! Tom él és virul valahol, csak még azt nem tudja, hol. De meg fogja találni.

Mintha valami ellenállhatatlan erő kiszipolyozta volna a lelkét. Mintha a világ valami elviselhetetlenül kegyetlen játékot játszott volna vele.

Nehézkesen kelt fel.

- Ezt anyáéknak látniuk kell! – A tévéhez szaladt, amint felfogta, hogy végre itt egy bizonyíték, hogy nem őrült meg.

De ez a tévé akkor már egyáltalán nem emlékeztetett tévére.

Riadtan nézett a kettérepedt video lejátszóra. Mit is várhatott… hiszen a villám egyenesen belecsapott!

Keserűen sóhajtott fel…

De a kazetta az igazi kincs… Az utolsó reménysugár… Majd szépen Simone orra alá dörgöli, vajon mit lépne rá? Kapkodva vette ki a lejátszóból, de rögtön elment minden életkedve, mikor meglátta, hogy a kazetta több darabban van, és alig tartja össze valami.

Kétségbeesetten, remegő kezekkel próbálta összerakni, de ahogy próbálkozott, a végére már az agyonégett videoszalag sem tartotta össze… Az egész darabokra esett.

Tehetetlenül felzokogott.

A kazettát magához szorította, és úgy sietett le a létrán. Nem tudta hova akar menni, csak el, oda, ahol Tom van.

Gyorsan a házba sietett.

- Bill, minden rendben? – kérdezte Simone – Hogy nézel ki? És mi az ott nálad?

A fiú valóban érdekes látványt nyújtott. Kormos volt, vizes, arcán karcolások, és alig kapott levegőt. Mindene remegett. Fel volt dúlva.

- Ezen Tom is rajta van!

Simone elvette a kazettát Billtől, és döbbenten kezdte el tanulmányozni.

- Mi ez? Hol találtad? Nekünk nincs is videónk!

- Hol van Tom?! – Mintha édesanyja előbbi mondatait fel sem fogta volna.

- Bill, értsd már meg, hogy nem ismerek semmiféle Tomot! Mi ez az őrültség?! Nagyon kezdesz megijeszteni!

De Bill nem válaszolt. Gondolkozás nélkül rohant a fürdőszobába, majd gondosan bezárta maga után az ajtót, és felkapcsolta a villanyt. Úgy érezte, most szüksége van pár perc egyedüllétre, egy kis gondolkozási időre.

Belenézett a tükörbe, de egyáltalán nem tetszett neki a látvány. Kócos volt és piszkos, a sminkje pedig teljesen el volt kenődve. Remegve nyitotta meg a vízcsapot. Nem tudta, mitévő legyen, de bízott benne, hogy egy kis hidegvíz segítene neki gondolkozni. Megmosta az arcát. Perceken keresztül dörzsölte a szemeit, majd ismét a tükörbe pillantott.

Szíve kihagyott egy ütemet, ahogy egy alakot látott maga mögött megjelenni a tükörben. Erre nem számított. Tomot látta!

Hangosan felsikoltott.

Rémülten nézett hátra, de természetesen nem látott ott senkit. Mikor visszafordult, a rasztás fiú még közelebb volt, Bill szívverése pedig egyre gyorsabb lett. Elállt a lélegzete, ahogy tátott szájjal bámult a tükörbe. Látta, amint Tom egészen közel lép hozzá, miközben a saját tükörképe teljesen eltűnik.

- Tom… - suttogta rémülten.

Félt, fogalma sem volt, hogy mi történik vele, de ugyanakkor hatalmas szeretet, és féltés töltötte meg a lelkét. Boldog volt, hogy végre láthatja a testvérét, még akkor is, ha ilyen bizarr helyzetben. Úgy érzete, talán tényleg kezd megbolondulni, de már ez sem érdekelte.

A rasztás kétségbeesetten ment egyre közelebb hozzá, és beszélni kezdett, de Bill nem hallott semmit.

- Nem értelek! – kiáltotta elkeseredetten.

Tom tehetetlenül topogni kezdett. Még egyszer, sokkal lassabban elismételte a mondandóját, de Bill még mindig nem értett semmit…

- Tom, gyere ki onnan, kérlek! – sírta reményvesztetten.

Ekkor odakint egy hatalmasat dörgött az ég, és az áram egy pillanatra elment. Koromsötétség telepedett a fürdőszobára. Bill pedig csak még rémültebb lett.

- Tom! – kiáltott fel hangosan.

A fiú tehetetlenül állt a fürdőszoba közepén, a szíve őrült tempóban vert. Még mindig sötét volt, ő pedig meg sem mert mozdulni.

- Bill, minden rendben?! – kérdezte Simone odakintről, halálra rémülten.

Nyilvánvalóan meghallotta fia kiáltásait, és az, hogy Bill nem reagált aggódó szavaira semmit, csak jobban megrémisztette.

Billnek szinte ideje sem volt felfogni, hogy édesanyja már dörömböl a fürdőszoba ajtaján, mert a következő pillanatban ismét működött a villany, Tom pedig az üveghez hajolt teljesen, miközben csillogó szemekkel kezdett a párás üveg másik oldalára írni valamit. Bill izgatottan követte testvére minden mozdulatát.

”!neyleh ttokosz a knuzzoklálaT„

A fiú kikerekedett szemekkel olvasta át a feliratot újra és újra, de megint csak egyre jobban megbizonyosodott arról, hogy tényleg kezd megőrülni, mert az írásnak semmi értelmét nem látta.

Természetesen Tom is észrevette testvére tehetetlenségét, így mutogatni kezdett. Az ujjával köröket próbált leírni, amiket Bill már végképp nem értett. Pár másodpercen belül Tom már egész testével forgott, Bill pedig keserűen elnevette magát.

- Hát tényleg megőrültem…? – suttogta.

De aztán Tom elégedett tekintettel nézett vissza Billre, és mosolyogva rajzolt a felirat alá egy visszafele mutató nyilat.

Bill először ezt sem értette, de aztán a következő villámcsapással egy időben hírtelen összeállt a kép. Nem is értette, eddig hogy nem fogta fel.

„A tükör másik oldalán írta… ellentétes irányban…”

Visszafele kezdte el tanulmányozni az írást.

- Találkozzunk a szokott helyen… - Hangosan olvasta fel.

A szíve nagyot dobbant, és sokkal izgatottabb lett, mint eddig bármikor a nap folyamán. Vagy egész életében. Hatalmas szemeket meresztett a tükörre, miközben látta, amint ikre a tenyerét az üveghez tapasztja, aztán döbbenten tudatosult benne, hogy testvére arca deresedni kezd. Billt kilelte a hideg, ahogy tehetetlenül figyelte, hogy bátyja szépen lassan kezd megfagyni.

- Tom! Milyen szokott helyen?! – üvöltött, de Tom erre már nem tudott mit reagálni.

Megdermedve nézett Billel farkasszemet, ki kezét az üvegre tapasztva, eredménytelenül próbálta letakarítani a tükör másik oldalán terebélyesedő jégvirágokat. De aztán hírtelen, megint csak villámcsapásszerűen, beugrott neki egy kép.

- A játszótér!

Magát vissza nem fogva, hatalmas indulattal tépte ki a fürdőszoba ajtaját, nem foglalkozott a külvilággal, és nem foglalkozott édesanyja kétségbeesett arcával sem, mikor nekiütközött. Nagy lendülettel, és határozott léptekkel viharzott ki a lakásból, a kérdezősködő, aggódó Simone-t és Gordon-t pedig szó nélkül otthagyta.

Már estefelé járt az idő, kezdett sötétedni, a vihar pedig azóta sem csillapult, csak még jobban rázendített. De Billt ez nem állította meg. Nem vitt esernyőt, nem vitt kabátot sem. Úgy érezte, most végre visszakaphatja azt a személyt, akit elszakítottak tőle. Sőt… tudta.

A szíve minduntalan ki akart ugrani a helyéről, ahogy rohant át a viharon, közben pedig végig testvére nevét kiabálta.

Végtelennek tűnő ideig loholt a kihalt utcákon, még soha nem érezte ilyen távolinak azt a kis játszóteret. Mintha egyre távolabbnak tűnt volna…

De nem adta fel.

Végül a park szélénél megállt. Ekkor már csak egy kicsit hiányzott, hogy elérje a játszóteret is. De úgy érzete, nem bírja tovább. Alig kapott levegőt, és a lábai sem akartak neki engedelmeskedni. Megkapaszkodott a térdeiben, majd szinte azonnal felegyenesedett. Úgy érezte, menten összeesik, és pánikba esett. Sejtette, mi fog következni; már nem egyszer tapasztalt hasonló előjeleket.

- Ne! Még ne!

Kétségbe esetten nézett körül, összeszűkült szemekkel fürkészte a környezetét, de az eső hatalmas, sűrű cseppekben zuhogott, mindent és mindenkit elszakítva egymástól…

De Bill még mindig nem adta fel.

Elszántan, botladozó léptekkel ment bentebb a játszótér felé, minden erejét beleadva.

Hamarosan meglátta a hintákat, amikben mindig együtt ültek.

Végül pedig meglátta, amint egy alak kiszáll az egyikből.

A boldogság, és a szeretet hatalmas erővel áramlott végig a testén, ezzel végleg kiűzve belőle az összes félelmet.

- Tom… TOM! – Rohanni kezdett a hinta felé.

De mégis, nagyon lassan haladt.

Az alak szinte azonnal felé fordult, és hasonlóképpen ő is rohanni kezdett Bill felé.

- Bill!!!

Minden erejüket beleadva rohantak egymáshoz, de még mindig túl messze voltak.

- Tom, annyira szeretlek! – kiáltotta a feketehajú.

- Én is, Bill!

A könnyek megállás nélkül folytak mindkettőjük arcán.

Már körül-belül csak öt méterre lehettek egymástól, mikor észrevették, hogy a talaj elkezd kettérepedni közöttük. Villámsebességgel terebélyesedett a rés, miközben az ikrek, a földdel együtt, ellentétes irányba kezdtek el egymástól távolodni.

Bill rémülten, hitetlenkedve fürkészte az újabb lehetetlen akadályt. Pár pillanatig erőt vett rajta az érzés, hogy talán soha többet nem érintheti a számára legfontosabb személyt, de most sem adta fel.

Minden erejét és elszántságát beleadva ugrotta át az addigra már több méteresre nőtt szakadékot, és tovább rohant Tom felé.

Nem értette, mi történik körülötte, hogy mi miért történik, de nem is érdekelte. Tomon kívül nem érdekelte semmi.

Csak pár centiméter hiányzott már. Egyszerre nyújtották ki a karjukat egymás fel, hogy minél hamarabb a másikhoz érhessenek. Tudták, hogy minden egyes pillanat számít.

Ahogy végül a két test egymásba borult, a világ körülöttük egy csapásra megszűnt létezni, megsemmisült, és az addigra már óriásra nőtt repedés magába nyelt mindent.

vége.

szerző: Neserly Molly

hamarosan jön a 3. rész, de előtte más történeteket fogok feltenni :)  (Vagy ezt már mondtam? xD) És várom a kommenteket :))